A kékbe öltöztetett kislány esete az idős nénivel – avagy tényleg a fiúk színe a kék, a lányoké pedig a rózsaszín?

Amikor kiderült, hogy kisbabát várok, egy dolgot fogadtam meg: ha lány lesz, akkor lehetőleg kerülöm a rózsaszínt, ha fiú lesz, akkor pedig a kék színt. Amikor megtudtam, hogy kislányom lesz, elkezdtem a babaruhák beszerzését. Igaz, nagyon sok ruhát örököltem is – én azok közé az Anyukák közé tartozom, akik elfogadják a már használt holmikat is -, de azért elindultam saját beszerző körútra. Ekkor szembesültem vele, hogy az a babaruha, ami jópofa, vagány, nem megszokott mintájú, az biztos, hogy rózsaszínű. Keresgéltem lilát, szürkét, zöldet, sárgát, de nagyon kevés helyen találtam, azokat is főleg használtruha-kereskedésekben. Itt jutott eszembe először, hogy utánanézzek, vajon miért alakult ki ez a rendszer, hogy a lányokat rózsaszínbe, a fiúkat kékbe öltöztetjük?

Főleg Amerikában foglalkoztak eddig a témával, ezért az alábbi történelmi áttekintés is innen ered (forrás: Jo B. Paoletti: Pink and Blue, telling the boys from the girls in America)

Az 1800-as évek végére jellemző, hogy a fiúkat és a lányokat is fehér ruhába öltöztették és a fiúknak is 6-7 éves korukig így kellett járniuk, még az első hajvágás ideje is ekkor jött el. A fehér ruha nemtől független volt és könnyen lehetett tisztítani.

A kék és a rózsaszínű babaruhák – a többi pasztellszínnel együtt – a 19. század közepén jöttek divatba, de csak az I. Világháború előtt váltak a nemek ismertetőjegyévé. Ekkor azonban még úgy gondolták, hogy a rózsaszín a fiúk színe (ez határozottabb és erőteljesebb szín; a keresztény hagyományok szerint a piros a férfiak színe, ennek pedig egy árnyalata a rózsaszín), a kék pedig a lányoké (ez a szín sokkal lágyabb és jobban mutat a lányokon, valamint a kereszténység Szűz Máriát jelöli kék színnel). Léteznek még olyan elméletek is, miszerint a kék a szőke hajúaknak, a rózsaszín a barnáknak áll jól, illetve a kék ruhák a kék szemű babáknak, a rózsaszín ruhák pedig a barna szeműeknek valók. Az I. világháború után a férfi egyenruha már kék színű volt, ezért ez kezdett a férfiakat meghatározó színné válni; az 1940-es évektől pedig a rózsaszín a nők színévé vált, hiszen ekkor terjedt el a „Gondolkozz rózsaszínben” marketing szlogen, ami a nőiesség hangsúlyozására buzdított.  A baby boomer generáció tehát már nemeket meghatározó színű ruhákban nőtt fel. A fiúkat úgy öltöztették, mint ahogy az apjuk öltözött, a lányok pedig úgy néztek ki, mint az anyjuk. A lányok szoknyát hordtak, bár a díszítés nélküli és a fiús holmik is elfogadottak voltak.

Az 1960-as évek közepén a női egyenjogúság elvei alapján megszűntek a lányos ruhák, az unisex viselet jött divatba. Az 1970-es években nem lehetett látni rózsaszínbe öltöztetett kislányt legalább két évig. A feministák szerint, ha a lányokat fiúsan öltöztetik, akkor több lehetőségük lesz és szabadabbnak érezhetik magukat. A semleges színű ruhák kb. 1985-ig voltak divatban, majd ismét megjelent a kék és a rózsaszín, de már mintákkal díszítették a ruhákat (pl. focizó maci, labdázó nyúl). Ezt a változást főként az a lehetőség idézte elő, miszerint a szülők már a terhesség ideje alatt megtudhatták a gyermek nemét. Így megnőtt a kereslet a fiús – kék és a lányos – rózsaszín babaruhák, babakellékek iránt.

Egy másik érdekes szempont, hogy a gyerekek 3-4 éves korukban kezdenek el rájönni, hogy ők milyen neműek és 6-7 éves korukban tisztul le bennük, hogy ez a végleges állapot. Azt gondolják, hogy ha valaki hosszú hajú és a szoknyát hord, az biztosan nő, ezért is lehet hasznos, hogy akár már a ruhák alapján be tudják azonosítani a nemeket. Napjainkban a rózsaszín és kék népszerűsége mellett ismét egyre keresettebbek a semleges színek. Lehet, hogy a divatvilág két színre osztja a kicsik öltözködését, de azt fontos figyelembe venni, hogy az életben a legtöbb dolog nem fekete és fehér, hanem nagyon sok szín létezik.

Frida szemeiből olvastam:

„Nyár van és nagyon meleg. Az előbb ettem és most nem fáj a hasam,dejóó! Azt hiszem, megyünk sétálni, mert Anya már megint válogat, hogy mit adjon rám. Én már most utálom, hogy ismét öltözködnöm kell. Miért nem elég csak ez a pelus rám? Már régóta guggol a szekrényem előtt, kezdek nyűgös lenni. Na, végre, talált valamit! Ez még nem volt rajtam, ez egy világoskék egyberészes. De legalább gyorsan rám tudja adni. Pitt-patt – kattognak a patentok hangjai. Egy fehér fodros kalapot kapok (utálom, mert mindig a szemembe csúszik). Én már sírok, de Anya kitartóan mondókázza az „Écpéckapulécet”, mert erre mindig elmosolygom magam. Bent vagyok a babakocsiban. Elindulunk. Jé, mennyi fa szaladgál fölöttem!Héj, mi ez, ki ez? Valaki behajol fölém, gagyog hozzám, nem értem mit mond, de van a szemein olyan csillogó üveg, mint a Mamáimnak és szürke a haja. Megkérdezi Anyát, hogy „Ugye kislány? Mert olyan lányos arca van, csak hát kékben van és az a fiúk színe!” Anya válaszol, hogy igen, ennek ellenére kislány vagyok. Beszélgetnek valamiről.  Aztán elfordulok, mert a másik oldalon egy piros macska lóg a babakocsimon (Anya tévesen majomnak hiszi), ami sokkal érdekesebb nekem. Végre továbbindulunk. Az idegen hang elköszön, majd azt mondja:”Gratulálok, és sok egészséget kívánok ehhez a szép kisfiúhoz!”  Ez volt hát a kékbe öltöztetett kislány esete az idős nénivel.

Kisfiú, vagy kislány, kék vagy rózsaszín: az emberekbe hosszú évek alatt rögzült, hogy ezek a színek a nemek megkülönböztetésére szolgálnak. Ha valaki nem e szerint öltözteti a kisbabáját, akkor az számítson a sok kérdésre, eszmefuttatásra egy-egy séta, bevásárlás, kirándulás alkalmával. Szerintem egy a lényeg: a babáknak minden szín jól áll és azt adjuk rájuk, ami nekik kényelmes, nekünk pedig egyszerű föladni rájuk. Én pedig nem törődtem bele a rózsaszínbe, hanem elkezdtem jópofa anyagokból egyedi babaruhákat készíteni Fridának.