Egy újítás a puhatalpú gyerekcipők körében!

Eddig, ha puhatalpú babacipőkről hallottunk, akkor általában a bőrtalppal és bőr felsőrésszel készített cipőcskékre gondoltunk először. Ezek azt a célt szolgálják, hogy amíg a picik másznak, fölállnak, kapaszkodva lépegetnek, állnak, de még nem indulnak el önállóan, addig védelmet nyújtsanak a puha talpacskáknak. Elsősorban benti használatra készülnek, de a bélelt bőrtalpúakat föl lehet adni a babákra a homokozóban, vagy fűben is. Mostantól viszont Magyarországon is elérhető már egy új találmány a puhatalpú babacipők körében. Hogy mi is ez? Ezt mutatom be a következőkben.

Nekem eddig a bőrtalpú cipőcskékkel az volt a problémám, hogy a legtöbb típus talpbőre a használattól „fényesre” kopik és ezáltal csúszós lesz, főleg a járólapos vagy a parkettás lakásban. (Szőnyeges lakásban élő Anyukáktól kevesebb „Hopppááá! Semmi baj!” 🙂  hallható, ha puhatalpúban van a gyereke.)

A másik problémám, pedig a talpbőr vastagsága: ezek a belebújós puhatalpúak általában egy réteg bőrből készülnek (van kivétel is!), ami viszont sem a hidegtől nem véd, sem pedig a mechanikai sérülésektől. Tehát ezeket a bőrcipőcskéket inkább babakocsis utazásokkor vagy mamuszként, a vastagabb vagy bélelt talpú puhatalpúakat pedig inkább a mászós-felállós korban, de mindenképp benti használatra ajánlom.

Milyen egy „puhatalpú”, ami nem bőrből készül?

Hát ilyen:

Attipas puhatalpú gyerekcipő Attipas puhatalpú gyerekcipő Attipas puhatalpú gyerekcipő

Először, mikor megláttam, nagyon viccesnek találtam és rögtön a bóhoc-cipő jelzőt éreztem a legtalálóbbnak a széles orr-rész miatt rá. Biztos közrejátszott az is, hogy ezt a piros tornacipő-fazont választottam Kánnak – mert a fiúknak szerintem igenis jól áll a piros szín;) -, ami aztán „Goofy-cipő” és a „Gumikacsa” névre lett keresztelve a nővére, Frida által.

Ezt a puhatalpú gyerekcipők új típusát az Attipas cég készíti, akiknek az volt a céljuk, hogy egy nagyon könnyű, nagyon kényelmes és a gyerekláb méreteihez alkalmazkodó cipőcskét gyártsanak.

Miben különbözik az Attipas puhatalpú gyerekcipő a bőr puhatalpúaktól?

Ezen az ábrán láthatók a legfőbb jellemzői,

Attipas puhatalpú gyerekcipő

amit azonban elsőként kiemelnék, az a

  1. Rugalmas és csúszásmentes talp

Attipas puhatalpú gyerekcipő

Ez 100% szilikonból készül (mint a fogzós ékszerek, vagy sok rágható babajáték) és nagyon hajlékony, viszont nem csúszik! Az alján kis lyukak látszódnak – ezek a szellőzőnyílások – és belülről pedig egy 100% pamutból készült talpbetétet kell beilleszteni, így azzal érintkezik a babaláb.

Attipas puhatalpú gyerekcipő

Mi kipróbáltuk mezítláb és zoknival is, az utóbbi esetben kicsit jobban nedvesedett Kán talpa, de ez sem probléma, mert az Attipas cipő és a talpbélés

  1. Mosható

Először kézzel, aztán kímélő programmal (30 fokon) mostam ki, pillanatok alatt megszáradt és újra használatra kész volt.

  1. Könnyű feladni a gyerekre

Mivel a felsőrész tényleg olyan, mint egy zokni, ezért nagyon könnyű belebújtatni a pici, pufi lábakat és nem probléma, ha a gyerkőc szokás szerint a lábujjait behajlítva bújik bele az Attipasba, mert a felsőrész könnyen tágul.

Attipas puhatalpú gyerekcipő

 

A felsőrész összetétele: 80% pamut, 17% elasztán, 2% kaucsuk szál, 1% PU szál

A felsőrész és a szilikon talp pedig ragasztómentes eljárással van összeillesztve és nem válik szét egymástól.

A nagyobb gyerekek – mint az én fiam is – viszont előszeretettel leveszik a lábukról (mert levenni is nagyon könnyű), de az a jó benne, hogy akár mozgás közben is vissza lehet bújtatni a lábait bele.

Nemcsak benti, hanem kinti cipőnek is használható!

Mivel a talprész nem bőr, hanem szilikon, ezért akár az aszfalton is lépegethet benne a pici, a talpbetétnek köszönhetően védve van a lába. És a rugalmasság miatt nagyon könnyen tud benne lábujjhegyre is állni:

Attipas puhatalpú gyerekcipő

vagy akár mászni:

Attipas puhatalpú gyerekcipő

vagy mesét nézni rajtpozícióban:):

Attipas puhatalpú gyerekcipő

Néhány gondolat arról, hogy miért ilyen az Attipas cipő formája:

– Az orr-rész azért ilyen széles, hogy a baba lábujjai jól elférjenek benne és szabadon mozogjanak

– A talprész azért ér fel az orrán, hogy védve legyenek a lábujjak (és sokkal nehezebben radírozza le például mászás közben a cipőcske orrát)

– A felsőrész azért ilyen „zoknis”, hogy könnyen föl lehessen húzni a gyerek lábára, fönt is maradjon és a pamut anyagnak köszönhetően szellőzzön is

Mikortól érdemes használni az Attipas cipőcskét?

Attipas puhatalpú gyerekcipő

Amikor a pici a mászásból már felhúzza magát, mindenképp kell a talpára egy plusz réteg, ilyenkor már be lehet szerezni az Attipas-t. Ebben biztosabbnak érzi majd magát, mint egy zokniban, vagy mamuszban, mert nem csúszik a talpa. Az önálló és biztos járás megkezdéséig, benti és kinti használatra is ajánlom ezt a sokféle mintával és színben kapható puhatalpú cipőcskét.

Attipas puhatalpú gyerekcipő

Az Attipas cipők Magyarországon három méretben kaphatók:

M: 109-115 mm (EU 20)
L: 116-125 mm (EU 21.5)
XL: 126-135 mm (EU 22.5)

És a szuper színek és minták magukért beszélnek:

Attipas puhatalpú gyerekcipő

Megvásárolhatók: http://www.attipas.hu/38-katalogus

Az Attipas cipő ára: 5990 Ft

(Mivel a MammBa PróBa olyan termékek, szolgáltatások tesztelésére jött létre, amelyek babáknak, mamáknak, kismamáknak készülnek és a fő szempont, hogy praktikusak legyenek, ezért ez alapján végzem a teszteket. Az általam bemutatott termék vagy szolgáltatás értékelése a saját véleményem, észrevételeim alapján készült!)

 

 

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Nóri Cseke says:

    Kedves MammBa!

    Olyan kérdésem lenne a cipőcskével kapcsolatban, hogy mennyire könnyen tudja leszedni a pici a lábáról. Pici fiam 9 hónapos, most kezd oldalazni. Tudom, hogy nincs szüksége még rendes cipőre, de nálunk igen hideg a padló, és a zokni 10 másodperc alatt lent van a lábáról. Eddig harisnyával oldottam meg a problémát, de az sem az igazi, mert azt is lerángatja, és ahogy oldalazni próbál elbotlik benne. Tudnál valami jó megoldást ajánlani? Mit adhatnék a lábára, ami rajta is marad? Apa a szigetelőszalagot javasolta a zokni rögzítésére…. 😀 Azt azért elkerülném.

    Köszönettel: Nóri

  2. Szilvási Kata says:

    Kedves Éva,
    benti cipőnek minden korosztálynak ajánlom (persze akinek van a méretében), kintinek pedig száraz időben sétálgatáshoz. Ha napi szinten több órát sétál a kicsi vagy szaladgál, akkor bőrcipőt javaslok. Üdvözlettel, Kata

  3. Palásti Éva says:

    Tisztelt MammBa!
    Az Attipas cipő tesztelést olvastam és egy kérdés merült fel:
    annak a babának, aki már jár érdemes még ilyet venni? Vagy a sok sétához, már “erősebb” cipő kellene?!
    Éva


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!