Baba és gyerekruhák a nagyvilágból

Praktikus és csinos baba és gyerekruhák Június végén Olaszországba utaztam a világ egyik legnagyobb baba és gyerekruhás expojára, amelyet már 79. alkalommal rendeztek meg Firenzében. 24 országból érkezett közel 500 kiállító, akiknek nagy része már a 2015-ben aktuális kollekcióját mutatta be. A vásár célja elsősorban az, hogy a baba és gyerekruha, kiegészítők, cipők készítőit összehozza a viszonteladókkal, számomra azonban ennél sokkal… Tovább »

5 tanács a baba öltöztetéséhez a születés utáni napokra

A második gyermekem megszületésével teljesen más dolgokra lettem figyelmes már a kórházban is. Feltűnt, hogy a köldökápolás/szoptatás/pelenkázás hármasán kívül a Kismamák – főleg az első gyermekesek – nem kapnak segítséget a baba öltöztetésével kapcsolatosan. Pedig ez szintén napi rutinfeladat lesz majd otthon, és nem is olyan egyszerű az öltöztetése és vetkőztetése a kezdetben még mozogni… Tovább »

Babaholmi egyszerűen, olcsón!

Egy kisbaba érkezését nagy előkészületek és vásárlás előzi meg. A szükséges dolgokról a kismamák hosszú listákat vezetnek, a megfelelő babaholmik beszerzése komoly fejtörést jelenthet a család számára. A babamama.hu oldal cikkében egy olvasó, Andi osztja meg veletek vásárlási tapasztalatait.  ... Tovább »

Organikus baba és kisgyerek ruhák Magyarországon

A Mollys cég termékei között számos alapdarab megtalálható, amely szükséges a baba és kisgyerek-öltöztetéshez. Sajnálom, hogy a technika még nem tart ott, hogy képernyőn keresztül Ti is meg tudjátok tapintani ezeket a babaruhákat, de igyekeztem olyan képeket készíteni róluk, amelyek segítségével könnyebben érezhető, hogy milyen különbség van az organikus pamutból és a 100% pamutból készült… Tovább »

Baba és gyerekruhák esőben, sárban, latyakban, hóban

Szerencsés helyzetben vagyunk, mert a magyar gyerekek mindenféle időjárási viszonyt megtapasztalhatnak: eső, szél, hó, napsütés. A gyerekek imádnak a szabadban játszani, ezt a változékony időjárás sem akadályozhatja meg. Amikor esik az eső vagy csak csepereg, ha nagyon fúj a szél, ha szakad a hó, akkor tanácstalanná válhatunk, hogy milyen ruhát, cipőt adjunk a kisgyerekre, hogy… Tovább »

Neked mi a kedvenc színed?

Emlékeztek rá, hogy ezt gyerekként mindig kérdezgettük egymástól? Igen, mert a kedvenc szín meghatározásával is jellemeztük önmagunkat. A választott szín pedig megjelent a ruháinkon, a játékainkon, a rajzainkon, a táskáinkon. Vajon miért választanak a gyerekek kedvenc színeket és miért pont azokat választják kedvencüknek? Hogyan hatnak a különböző színek és az azokból készült ruhák viselése a… Tovább »

Egyforma ruhákban a család

Sokszor látok kistestvéreket – nemcsak ikreket – ugyanolyan ruhába öltöztetve, vagy ugyanolyan anyagból készített különböző ruhadarabokban. Mi hárman vagyunk lánytestvérek és emlékszem, hogy nekünk is voltak „egyenruháink”: lambada szoknya :-), denevérujjas ing, pólók. Nem számított, hogy a nővéreim 6 és 8 évvel idősebbek, akkor is fölvettük az ugyanolyan ruhát a saját méretünkben. Ez az összetartozást… Tovább »

Mit csináljak a kinőtt babaruhákkal?

Source: bumpsmitten.com via www.mammba.hu on Pinterest   Még mielőtt Frida megszületett, a két nővérem rám ruházta az összesen három unokagyerekemtől maradt babaruhákat, azaz három teli csomagtartónyi holmit. Nagyon örültem nekik, mert bőven válogathattam – válogathatok – a fiús és lányos ruhák közül is, viszont azon gondolkodtam, hogy ha ezek már nem kellenek, vagy nincsenek olyan… Tovább »

Milyen ruhát adjak a babára keresztelőre, névadó ünnepségre?

A baba születése után gyorsan nekem szegezte a kérdést néhány rokon: „És a keresztelő mikor lesz?”. Hívő családoknál egyértelmű, hogy még egész pici babaként megtörténik; akik nem hívők, ők pedig vagy eleget tesznek a rokonok kérésének és megkereszteltetik a gyereket, vagy választhatják a névadó ünnepséget, de lehet, hogy csak egy családi összejövetelt tartanak a baba… Tovább »

Mérgező babaruhák?!

A legtöbb Anyuka nagy gondot fordít arra, hogy a babaruhákat milyen mosószerrel mossa; hogyan tisztítsa a foltokat, hogy a baba érzékeny bőrével a lehető legkevesebb vegyszer érintkezzen. Sokan a baba hatására válnak környezettudatossá és kipróbálnak új, környezet és bőrbarát mosási, folttisztítási eljárásokat. De arra gondoltatok már, hogy viseléskor maga a babaruha anyaga is válthat ki… Tovább »

Ezt én is megcsinálom!: Rövid ujjú body-ból babakocsi táska

Nyár van, meleg van és már nem szükséges a váltóruhával, pulóverrel, másik nadrággal telerakott pelenkázótáskát vinni magunkkal a sétához, a boltba, vagy a játszótérre. Elég egy kistáska, amit a babakocsira, bevásárlókocsira könnyen rá lehet rögzíteni, elfér benne egy-két pelus, a popsitörlő, az innivaló és még a telefonunknak és a lakáskulcsnak is jut benne hely. Erre… Tovább »

Milyen ruhát adjak a babára, ha esküvőre megyünk?

Már javában tart az esküvői szezon és sorra érkeznek az esküvői meghívások. Baba nélkül is gondolkodunk eleget – mi nők:) -, hogy mit vegyünk fel, de most már a bébi alkalomhoz illő öltöztetésén is ötletelhetünk. Bár a babák mindenben szépek, de azért az alkalmi babaruhákból is hatalmas kínálat van, viszont itt is elsődleges szempont a… Tovább »

Ezt én is megcsinálom!: Muffin babaruhából

Épp most kaptátok meg a jó hírt: megszületett a legújabb családtag egy barátnál vagy rokonnál. Elérkezik az ideje a babalátogatásnak is és kezdődik a fejtörés, hogy mit kellene vinni a babának ajándékba. Amire mindig szüksége van fiú és lány  babának egyaránt, az a body, a zokni és a sapka. De ahhoz, hogy ne egyszerűen csak… Tovább »

Egy doboz tele babaruhával!

Ennek mindenki örül, ugye? Könnyen meg is lehet szerezni, hiszen a Ruhásdoboz Webáruháznál nagyon sok márkás babaruha és babakiegészítő található, aminek Mamák-Babák egyaránt örülhetnek.  A webáruházból történő vásárlás nagyon kényelmes az Anyukáknak. Erről és az áruház termékeiről beszélgettem Kámán-Kovács Beátával, aki a Ruhásdoboz Webáruház egyik ügyvezetője, de mellette ő foglalkozik a ruhák rendelésével és vevőszolgálati ügyekkel.... Tovább »

A babával együtt nő a body is!

Dühöngtetek már azon, hogy az alig hordott gyönyörű body, amit épp rá akartok adni a bébire alul nem ér már össze? Vagy össze lehet még patentolni, csak vágni fogja a baba combjait? Ilyenkor két megoldás létezik: 1. “Még ma utoljára ráadom a babára, aztán majd elrakom a kinőtt ruhák közé!” (de ezt elfelejtitek és ugyanúgy… Tovább »

Ezt én is megcsinálom!: Egyedi babaruha címke

Ugye milyen dühítő tud lenni az, amikor a gyönyörűszép, megörökölt body-ban van ruhacímke, de a méret jelölésének hűlt helye? Vagy amikor a címke nem puha anyagból készül és még Titeket is bizergálna, hát még a babát? Tapasztaltatok már ilyet Ti is? Ilyenkor általában legalulra teszitek, jobb esetben hozzáméritek a babához és kiderül, hogy jó-e rá…. Tovább »

Ezt én is megcsinálom!: Rendszerező címkék a babaszekrénybe

Szépen összehajtogatott body-k, rugdalózók, kisnadrágok, két sorban a polcos szekrényben. Nagyjából tudjátok, hogy melyik milyen, hányas méret, milyen minta van rajta, de amikor ráadnátok a babára a hátsó sorban fekvő, vadonatúj, külföldről kapott pólót, kiderül, hogy már kicsi rá. Dühösek lesztek és berakjátok egy zsákba, hogy “Majd a következő gyereknek/tesóm gyerekének jó lesz!”, aztán fogalmatok… Tovább »

Láthatatlan babaöltöztetés – avagy tudjátok miért praktikus az alul patentos bébi body?

A múlt héten – az Üzletanyu Konferencián – ismertem meg Horváthné Dunaveczki Leonát, aki három kisgyermek Édesanyja és szeretném bemutatni az ő babaöltöztetéssel kapcsolatos meglátásait. „Na és?” – kérdezitek most, „Miért különleges az ő története?” Azért, mert megtanított a „babaruhák mögé látni”. A cikk végére biztosan Ti is jobban láttok majd, vagy legalább sokkal több mindent, mint… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!