Hogyan csináljunk lányos csizmából fiús csizmát?

Lányos csizmából fiús csizma készítése Alapvetően nem vagyok híve annak, hogy a nagyobb gyerekem kinőtt cipőjét aztán hordja majd a kisebbik, és az első cipő esetében azt kifejezetten fontosnak tartom, hogy ne így legyen. Van azonban az a helyzet, amikor megvesszük a méregdrága kiscsizmát és maximum kétszer adjuk rá a gyerekre – mert már vége a télnek, meg ki is növi –… Tovább »

Cipő a szennyeskosárban?

Titanitos gyerekcipő Lavables Én még ennyit nem mostam, mint amióta ovis a legnagyobb gyerekem! Van olyan nap, amikor a teljes étlapot vissza tudom mondani az aznapi pólójáról, van amikor csak fogkrém-nyomok díszítik. A nadrágokon – ha kinti, ha benti – a fűfoltok és a sár állandó szereplők, a kinti cipőket pedig akár naponta moshatnám és a belőlük kiszóródó… Tovább »

A fiús vagy a lányos tetszik jobban?

Hétköznapi Babacipő kislányoknak Az utóbbi hetekben az eredeti szakmámnak köszönhető régi vágyamat  élhettem meg: végre elkezdtem babacipőket készíteni textilből! Nagyon élvezem, bár a 3 gyerek mellett ez most csak “alvásidős” tevékenység, de így is alig várom a délutáni 2-3 órát és az éjszakákat…:)... Tovább »

Egy újítás a puhatalpú gyerekcipők körében!

Attipas puhatalpú gyerekcipő Eddig, ha puhatalpú babacipőkről hallottunk, akkor általában a bőrtalppal és bőr felsőrésszel készített cipőcskékre gondoltunk először. Ezek azt a célt szolgálják, hogy amíg a picik másznak, fölállnak, kapaszkodva lépegetnek, állnak, de még nem indulnak el önállóan, addig védelmet nyújtsanak a puha talpacskáknak. Elsősorban benti használatra készülnek, de a bélelt bőrtalpúakat föl lehet adni a babákra… Tovább »

Milyen cipőben tegyék meg a gyerekek az Első Lépéseket?

Amikor eljön a nagy pillanat, hogy a babánk a kapaszkodva lépegetés után hirtelen megteszi az első önálló lépéseket, a hatalmas örömünk közben el kell kezdenünk azon gondolkodni, hogy milyen cipőt is adjunk majd rá a szabadban vagy otthon. Mekkora legyen az első babacipő és mikor adjuk rá a babára? Egyáltalán, szükség van cipőre az első… Tovább »

Baba és gyerekruhák a nagyvilágból

Praktikus és csinos baba és gyerekruhák Június végén Olaszországba utaztam a világ egyik legnagyobb baba és gyerekruhás expojára, amelyet már 79. alkalommal rendeztek meg Firenzében. 24 országból érkezett közel 500 kiállító, akiknek nagy része már a 2015-ben aktuális kollekcióját mutatta be. A vásár célja elsősorban az, hogy a baba és gyerekruha, kiegészítők, cipők készítőit összehozza a viszonteladókkal, számomra azonban ennél sokkal… Tovább »

Az első babacipő vásárlása 3. – Mikor és mekkorát?

Mikor vegyétek meg és mekkora legyen az első babacipő? Mindenképpen meg kell várni vele az önálló járást. A megfelelő cipőméret kiválasztásához pedig a Babám cipőmérete ingyenes letölthető méretvevő lap és a hozzá tartozó kitöltési útmutató ad segítséget. Ha még nem töltöttétek le, akkor IDE kattintva megtehetitek. A cipőméretek a következőképp változnak (általában):... Tovább »

Az első babacipő vásárlása 1.- A babaláb jellemzői

A cipővásárlás sok nő egyik kedvenc tevékenysége. Eljön az idő, amikor viszont a babának kell megvásárolni az első kiscipőjét. Ez már nem olyan könnyű feladat, sok kérdés felmerül bennünk, Anyákban: Mikor vegyem meg az első kiscipőt? Milyen típusút vegyek? Mekkora a megfelelő méret? Elég a szandál, vagy kell-e zárt cipő is? A testvér cipője megvan,… Tovább »

5 jótanács, ha a gyerek nem akar cipőt hordani

Amikor elindul a baba szüksége lesz a cipő viselésére, főleg az utcán, a kinti játékhoz. Benti cipőnek meleg, szőnyeges lakásokban elég egy vastagabb zokni, vagy egy puhatalpú cipő, a szabadban viszont szükség van egy jó minőségű első babacipőre. Ennek a viselése viszont gyakran okozhat problémát: a kisgyerek nem hajlandó fölvenni. Mit lehet tenni ilyenkor?... Tovább »

Praktikus baba és kisgyerek ruhák, kiegészítők

A hétvégén nagy munkában voltam: volt néhány praktikus gyerekruha és kiegészítő-ötletem és ezeket valósítottam meg. Szerintem minden szülőnek fontos, hogy a gyerekekre olyan ruhákat adjunk, amelyek amellett, hogy minőségűek, jól néznek ki, de praktikusak is. Ez alatt azt értem például, hogy a nadrág nem szoros, állítható a hossza; a szoknya elég hosszú – így a… Tovább »

Milyen ruhát adjak a babára keresztelőre, névadó ünnepségre?

A baba születése után gyorsan nekem szegezte a kérdést néhány rokon: „És a keresztelő mikor lesz?”. Hívő családoknál egyértelmű, hogy még egész pici babaként megtörténik; akik nem hívők, ők pedig vagy eleget tesznek a rokonok kérésének és megkereszteltetik a gyereket, vagy választhatják a névadó ünnepséget, de lehet, hogy csak egy családi összejövetelt tartanak a baba… Tovább »

Milyen ruhát adjak a babára, ha esküvőre megyünk?

Már javában tart az esküvői szezon és sorra érkeznek az esküvői meghívások. Baba nélkül is gondolkodunk eleget – mi nők:) -, hogy mit vegyünk fel, de most már a bébi alkalomhoz illő öltöztetésén is ötletelhetünk. Bár a babák mindenben szépek, de azért az alkalmi babaruhákból is hatalmas kínálat van, viszont itt is elsődleges szempont a… Tovább »

Puhatalpú babacipők földjén: Carozoo és Little Blue Lamb

Eiffel torony, focilabda, színes virág, cápa, cseri,az egyiken baseball labda, a másikon kesztyű, pasztellszínek, jópofa minták, finom bőrillat, „ez milyen jól menne Frida virágos ruhájához!”, „ez meg – bár kislány – de jól mutatna az unokatesótól örökölt csíkos pólóhoz!” és „ebből sok kell majd a gyereknek!” :-)…ezek a gondolatok jutottak eszembe, amikor megnéztem a nemrégiben… Tovább »

Kukkantsatok be a babacipőbe!

Milyen jó lenne, ha a baba tudná mondani, hogy már kinőtte a cipőjét, vagy éppen nyomja a lábát, ugye? A legkönnyebben a lábujjak cipőben való megnyomkodásával tudjátok megállapítani, hogy hol tart éppen a baba lába. Ez jó módszer, de van ennél egy még jobb, amelyet a Preshoolians nevű babacipő-készítő cég alkotott meg: a “Visu-Fit” ablak,… Tovább »

Milyen és mekkora babacipőt vásároljak?

A cipővásárlás sok nő egyik kedvenc tevékenysége. Eljön az idő, amikor viszont a babának kell megvásárolni az első kiscipőjét. Ez már nem olyan könnyű feladat, sok kérdés felmerül bennünk, Anyákban: Mikor vegyem meg az első kiscipőt? Milyen típusút vegyek? Mekkora a megfelelő méret? Elég a szandál, vagy kell-e zárt cipő is? A testvér cipője megvan,… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!