Hát ezért tűntem el…

Egyedi body 3 testvérnek Az utóbbi időben bizony nem a MammBa blogot “gondoztam”, hanem valakit, aki pontosan ma egy hónapja érkezett a családunkba… Ő az, aki által újra megszülettem Anyaként, aki által a lányomnak két öccse lett, a fiamból pedig öcsi és bátyó is lett hirtelen. Úgy érzem, hogy most már teljes a kép, egy igazi nagy család lettünk… Tovább »

Ezt én is megcsinálom!: Egyedi, névre szóló body készítése

Nagyon népszerűek a feliratos vagy névre szóló body-k/kombidresszek/pólók, melyek babalátogatóba, szülinapra vagy csak úgy is kedves ajándékok a gyerekeknek. Kistestvér születésekor pedig a nagyobb tesók is büszkén viselik az egyedi és egyen darabokat. Ha pedig olyan body-tok van otthon, ami már foltos vagy lyukas, azt is meg lehet javítani ezzel a technikával. Nem szükséges azonban… Tovább »

Hasznos karácsonyi ajándék-ötletek gyerekeknek II. rész (3-6 éves korig)

Emlékszem, már óvodás koromban is mindig listát írtam – inkább rajzoltam 🙂 – a Jézuskának, hogy milyen ajándékokat szeretnék kapni. Az biztos, hogy csak játékok voltak a kívánságaim között, nem szerepeltek köztük ruhák vagy cipők. A 3-6 éves gyerekek karácsonyi meglepetésének biztosan játékokból kell állnia, ezért nem lesz nehéz a meglepetéseket kiválasztani. De milyen hasznos… Tovább »

Hasznos karácsonyi ajándék-ötletek gyerekeknek I. rész (0-3 éves korig)

Az első karácsony a babával várva várt esemény a szülőknek, nagyszülőknek. Ilyenkor még nem a babának szánt ajándékok kiválasztása okozza a legnagyobb fejtörést, hanem inkább az, hogy milyen ruhában legyen majd a családi fotókon. Aztán jön a következő karácsony, ahol már elkezdünk gondot fordítani az ajándékokra is, hiszen a legtöbb gyerkőc ha mást nem, a… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!