5 tanács a baba öltöztetéséhez a születés utáni napokra

Babaöltöztetési tippek újszülötteknél

Forrás: http://pinterest.com/pin/55028426669157728/

A második gyermekem megszületésével teljesen más dolgokra lettem figyelmes már a kórházban is. Feltűnt, hogy a köldökápolás/szoptatás/pelenkázás hármasán kívül a Kismamák – főleg az első gyermekesek – nem kapnak segítséget a baba öltöztetésével kapcsolatosan. Pedig ez szintén napi rutinfeladat lesz majd otthon, és nem is olyan egyszerű az öltöztetése és vetkőztetése a kezdetben még mozogni nem tudó, síró újszülöttnek. A kórházban töltött három napban folyamatosan hallottam az Anyukák aggodalmait, hogy vajon fázik-e a gyerek, mennyire kell felöltöztetni a hazamenetelhez, mekkora ruha lehet most jó a babára, hogyan kell ráadni a cseppet sem praktikus alul zárt „kincstári” rugdalózót. Ezért összeszedtem 5 jótanácsot a baba öltöztetésével kapcsolatosan, amit már a kórházban alkalmazhattok!

A legtöbb kórházban a babák az ott töltött napokban a „kincstári” ruhákban vannak, vagyis amit ott rájuk adnak a csecsemőápolók. Erre az időre ez teljesen megfelelő, mivel ezeket is naponta vagy akár naponta többször is cserélik a bébiken. Meleg időben született babákra csak egy body-t szoktak adni, a téli babákra pedig body-rugdalózó-sapka kombinációt.

A body-ról és a rugdalózóról néhány gondolat

Mivel ezek az újszülött ruhatárának alapdarabjai, ezért érdemes már a babakelengye vásárlásánál figyelembe vennetek a következőket, főleg az első néhány hónap babaruháinál:

A body legyen

– könnyen táguló boríték nyakú, vállon patentos vagy rékli fazonú, azaz elől keresztben záródó

Babakelengye lista - bodyBabakelengye lista - bodyBabakelengye lista - bodyBabakelengye lista - body

ne legyen

– hátul, a nyakrésznél patentos

– gombos

– galléros

A rugdalózó legyen

– alul, a lábaknál patentos és lábfejes

– felül vagy elöl záródó

Babakelengye lista - rugdalózó

ne legyen

– hátul patentos

És az 5 jótanács a baba öltöztetéséhez:

1. Mivel a babák nagyon nem szeretik, ha valami az arcukhoz ér, ezért nagyon gyorsan érdemes áthúzni a fejükön a belebújós ruhákat:

A body-t mindig úgy adjátok föl a babára, hogy az egészet tekerjétek föl és először a hanyatt fekvő baba feje alá tegyétek a háta részét, majd gyorsan húzzátok le a baba arcán az első részt, majd az egészet a nyakához. Bújtassátok bele az ujjakba a kezeit – a bodyt húzzátok, ne pedig az ő kezét nyomjátok össze, hogy beleférjen! – és húzzátok le a testén a ruhát.

2.  Ha olyan rugdalózótok van, ami elöl patentos, akkor a body feladása után vegyétek föl a babát és gyorsan terítsétek ki a rugit a pelenkázóra, majd fektessétek rá a picit. Először a kezeit, majd a lábait bújtassátok bele a ruhába. Ha a rugdalózó felül, a vállrászen záródik, akkor a hanyatt fekvő baba lábaira adjátok föl először és amikor húzzátok fölfelé a rugit, akkor fordítsátok a babát egy picit egyik majd másik oldalára – így könnyű felhúzni a hátrészen is.

Ha hátul záródó rugit kaptok a babára, akkor először a lábaira majd a kezeire adjátok föl és aztán gyorsan fordítsátok hasra a babát és így patentoljátok be hátul.

3. A kórházba célszerű vinnetek magatokkal pici, karmolás elleni kesztyűt a babának és ha meleg időben születik, akkor egy pár zoknit is, ha esetleg éjszaka hűvösebb lenne.

4. A hazamenős ruhát az évszak szerint válasszátok, de sapka – vékony vagy vastag az évszaktól függően – mindig szükséges a babára. A ruhák mérete 56-os legyen, ezek az 56 cm-nél pár centivel hosszabb babákra is jók ilyenkor még.

5. Túlöltöztetés: már a hazamenetelkor hajlamosak vagyunk túlöltöztetni a babát, pedig ez nagyon veszélyes, hiszen a nagyon meleg ruhákból ha levetkőztetjük, könnyen megfázhat még a szobahőmérsékleten is. Ezért az a legfontosabb, hogy mindig egy réteg ruhával legyen rajta több, mint rajtunk (a takaró is rétegnek számít!).

Kapcsolódó cikk: Hogyan öltöztessük és vetkőztessük a babát, hogy elkerüljük a sírást?

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!